#elet Instagram Photos & Videos

elet - 14477 posts

Latest Instagram Posts

  • 999.happy_john - János Vig @999.happy_john 2 days ago
  • #20190815
Üdv nektek csodálatos földbolygón megnyilvánult, teremtő istengyermekek! Mai bicózásom során a Sári és Bugyi között levő kis kápolnánál pihiztem. Azon gondolatok jutottak eszembe a Jézust ábrázoló szobornál, hogy elmagyarázom nektek a hit és az ima honnan ered. A hit bitang fontos az életünkben, de nem úgy ahogy azt a vallások előadják nekünk. Kívül keresendő istent adnak nekünk, miközben isten, mindenben ott van,még az emberekben is. Benned is!Tehát a magunkon kívűl keresendő isten hazugság! Az ima. Az ima végül is,a hála szavai mondatokká fogalmazva a létezés minden létezője felé. Az én reggeli imám: Köszöntelek létezés! Köszönöm nektek létezők,csodálatos létezéseteket és, hogy részt vehetek rajtatok keresztül, veletek által, közöttetek és bennetek ebben a csodálatos létezésben! Szeretlek bennetet örökkön-örökké és még azon is túl! Ezzel minden létező felé szeretettel fordulok, amit tudom, hogy mindannyian éreznek és értenek.Minél nagyobb, erősebb szeretetet és hálát érzel a létezés és a benne szereplő létezők felé, annál jobban, mélyebben beavatódsz a valóságba, amely már sokadszor mondom, nem az i-gazság. Kérlek benneteket, ne imádjatok és ne keressetek magatokon kívül levő istenséget és ne szeressetek bálványokat vagyis szobrokat! A körülöttetek levő emberek felé forduljatok szeretettel és meglátjátok, hogy ugyan azt kapjátok vissza, de csak akkor ha a szeretet feltétel nélküli. Azt jelenti a feltétel nélküli, hogy még csak a viszonzást sem várod el! Már maga az is csoda, hogy egyáltalán van valaki akit szerethetsz magadon kívül is. A csoda mindenütt folyamatosan ott van, csak észre kell vegyed! Ahogy ezeket elkezded meglátni, szeretet ébred benned, majd isten!  Ahol isten, ott szűkség nincsen, csak bőség!!! Végtelen szeretet és határtalan egészség minden csodálatos létezőben!!!!!!!!! Benned is!!! #hit #isten #elet #letezes #spiritualitas #ezoteria #ember #univerzum #keresztény #hivo #jesus #öröklét #egeszsegeseletmod #felelem #fold #20190815 Üdv nektek csodálatos földbolygón megnyilvánult, teremtő istengyermekek! Mai bicózásom során a Sári és Bugyi között levő kis kápolnánál pihiztem. Azon gondolatok jutottak eszembe a Jézust ábrázoló szobornál, hogy elmagyarázom nektek a hit és az ima honnan ered. A hit bitang fontos az életünkben, de nem úgy ahogy azt a vallások előadják nekünk. Kívül keresendő istent adnak nekünk, miközben isten, mindenben ott van,még az emberekben is. Benned is!Tehát a magunkon kívűl keresendő isten hazugság! Az ima. Az ima végül is,a hála szavai mondatokká fogalmazva a létezés minden létezője felé. Az én reggeli imám: Köszöntelek létezés! Köszönöm nektek létezők,csodálatos létezéseteket és, hogy részt vehetek rajtatok keresztül, veletek által, közöttetek és bennetek ebben a csodálatos létezésben! Szeretlek bennetet örökkön-örökké és még azon is túl! Ezzel minden létező felé szeretettel fordulok, amit tudom, hogy mindannyian éreznek és értenek.Minél nagyobb, erősebb szeretetet és hálát érzel a létezés és a benne szereplő létezők felé, annál jobban, mélyebben beavatódsz a valóságba, amely már sokadszor mondom, nem az i-gazság. Kérlek benneteket, ne imádjatok és ne keressetek magatokon kívül levő istenséget és ne szeressetek bálványokat vagyis szobrokat! A körülöttetek levő emberek felé forduljatok szeretettel és meglátjátok, hogy ugyan azt kapjátok vissza, de csak akkor ha a szeretet feltétel nélküli. Azt jelenti a feltétel nélküli, hogy még csak a viszonzást sem várod el! Már maga az is csoda, hogy egyáltalán van valaki akit szerethetsz magadon kívül is. A csoda mindenütt folyamatosan ott van, csak észre kell vegyed! Ahogy ezeket elkezded meglátni, szeretet ébred benned, majd isten! Ahol isten, ott szűkség nincsen, csak bőség!!! Végtelen szeretet és határtalan egészség minden csodálatos létezőben!!!!!!!!! Benned is!!! #hit #isten #elet #letezes #spiritualitas #ezoteria #ember #univerzum #keresztény #hivo #jesus #öröklét #egeszsegeseletmod #felelem #fold
  • #20190815 Üdv nektek csodálatos földbolygón megnyilvánult, teremtő istengyermekek! Mai bicózásom során a Sári és Bugyi között levő kis kápolnánál pihiztem. Azon gondolatok jutottak eszembe a Jézust ábrázoló szobornál, hogy elmagyarázom nektek a hit és az ima honnan ered. A hit bitang fontos az életünkben, de nem úgy ahogy azt a vallások előadják nekünk. Kívül keresendő istent adnak nekünk, miközben isten, mindenben ott van,még az emberekben is. Benned is!Tehát a magunkon kívűl keresendő isten hazugság! Az ima. Az ima végül is,a hála szavai mondatokká fogalmazva a létezés minden létezője felé. Az én reggeli imám: Köszöntelek létezés! Köszönöm nektek létezők,csodálatos létezéseteket és, hogy részt vehetek rajtatok keresztül, veletek által, közöttetek és bennetek ebben a csodálatos létezésben! Szeretlek bennetet örökkön-örökké és még azon is túl! Ezzel minden létező felé szeretettel fordulok, amit tudom, hogy mindannyian éreznek és értenek.Minél nagyobb, erősebb szeretetet és hálát érzel a létezés és a benne szereplő létezők felé, annál jobban, mélyebben beavatódsz a valóságba, amely már sokadszor mondom, nem az i-gazság. Kérlek benneteket, ne imádjatok és ne keressetek magatokon kívül levő istenséget és ne szeressetek bálványokat vagyis szobrokat! A körülöttetek levő emberek felé forduljatok szeretettel és meglátjátok, hogy ugyan azt kapjátok vissza, de csak akkor ha a szeretet feltétel nélküli. Azt jelenti a feltétel nélküli, hogy még csak a viszonzást sem várod el! Már maga az is csoda, hogy egyáltalán van valaki akit szerethetsz magadon kívül is. A csoda mindenütt folyamatosan ott van, csak észre kell vegyed! Ahogy ezeket elkezded meglátni, szeretet ébred benned, majd isten! Ahol isten, ott szűkség nincsen, csak bőség!!! Végtelen szeretet és határtalan egészség minden csodálatos létezőben!!!!!!!!! Benned is!!! #hit #isten #elet #letezes #spiritualitas #ezoteria #ember #univerzum #keresztény #hivo #jesus #öröklét #egeszsegeseletmod #felelem #fold
  • 20 2